A bíróság felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, ezért a Kormányhivatal leváltaná Gyömrő polgármesterét. Azonban a választók és a helyi képviselők szerint nem kell lemondania Gyenes Leventének.
A választópolgárok után a gyömrői képviselő-testület is kitart a város vezetője mellett – írja a hirado.hu. A 18 ezres kisvárosban péntek reggel tartottak ülést a helyi képviselők, ahol arról kellett döntést hozniuk, hogy a megválasztott polgármester méltatlan-e a posztjára.
Gyenes Leventét idén áprilisban ítélte el a bíróság folytatólagosan elkövetett adócsalásért és okirathamisításért. A nyomozás szerint a politikus egy olyan kecskeméti számlagyárban vett részt, ami több milliárd forint értékben bocsátott ki fiktív számlát, így elcsalta az áfát. A gyömrői polgármesternek amúgy nem ez volt az első balhéja. Korábban olyan fotók kerültek elő róla, ahol valamilyen fehér port szív és több meztelen hölgy társaságában orgiázik. Az is kiderült róla évekkel ezelőtt, hogy a neve előtt jogtalanul használja a Dr. előnevet, ugyanis egyáltalán nem volt hivatalos doktori végzettsége.
A ma reggeli testületi ülésen a 11 képviselő közül 9-en igennel voksoltak a maradására. Egy képviselő tartózkodott, az vélhetően maga a polgármester volt.
Ennek ellenére a Pest Megyei Kormányhivatal szerint Gyenes Levente méltatlanná vált tisztségére, ezért legkésőbb szeptember végéig önként távoznia kellett volna a település éléről. Most, hogy a testület nem váltotta le, elkezdődhet a munkaügyi per. Azaz bíróság fogja kimondani, hogy az elítélt polgármesternek, vagy a Kormányhivatalnak van igaza.
(Fotók forrása: mno.hu, hirosveny.hu)