MonorInfo

  • Sport
  • Nem Monor
UPC: nem vagyunk késésben

UPC: nem vagyunk késésben

balan_nair.jpgA UPC anyavállalatának második embere szerint a cég nincs késésben a monori körzetben folytatott fejlesztéssel. Balan Nair szerint két év múlva már a HD-től is jobb minőségben tévézhetünk Magyarországon.

Balan Nair, a Liberty Globalnak, a világ egyik legnagyobb kábelkommunikációs cégének második embere adott interjút a 24.hu-nak. Az óriáscég a UPC anyavállalata, így az interjúban kitértek arra is, hogy jelenleg zajlik Monoron a nagysebességű optikai hálózatra épülő szolgáltatások telepítése.

A monorinfó olvasói többször is jelezték azt a véleményüket, hogy szerintük a fejlesztéssel több évet késett a UPC, azonban a cégvezetőnek erről más a véleménye. Balan Nair szerint késésről nem lehet beszélni, mivel a UPC korábban is jelen volt a városban, azaz eddig is nyújtottak internetes és televíziós szolgáltatást. Hozzátette azt is, hogy az elmúlt időszakban Magyarország egyéb térségeiben nagyon intenzív fejlesztéseket hajtottak végre, most pedig teljes erőbedobással a monori régióra tudnak koncentrálni.

Nair azt viszont beismerte, hogy Monor volt az utolsó olyan régió, ahol csak az ADSL szolgáltatás volt elérhető, hiszen az új optikai technológiát már bevezették a többi területen. A jó hír viszont az, hogy ahol a szolgáltató jelen van, ott mindenhol megvan a másodpercenként 500 megabites letöltési sebességet biztosító átviteli sebesség. Ez alól Monor sem lesz kivétel.

Néhány év múlva jön a csúcstévézés élménye

A UPC anyavállalatának képviselője a technikai újításokra is kitért. Véleménye szerint 2018-ban megérkezhet Magyarországra a 4K. A ilyen felbontásban működő készülékek a HD adásoktól is négyszer több képpontot tudnak megjeleníteni, egész pontosan 2 millió helyett 8 milliót. Ez már egészen professzionális tévézésre nyújt lehetőséget. Állítása szerint jelenleg már nem is nagyon lehet olyan tévét vásárolni, ami nem tudja a 4K-t, így elérhető közelségbe került a technológia bevezetése.

A teljes interjú a 24.hu oldalán olvasható.

komment internet upc monor Tovább
UPC: nem vagyunk késésben Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Pogácsás: NO COMMENT Pogácsás: NO COMMENT
  • Díjazták Monor honlapját Díjazták Monor honlapját
  • Közel ezer éves leletekre bukkantak Közel ezer éves leletekre bukkantak
  • Kiakadt Monor a MÁV lépése miatt Kiakadt Monor a MÁV lépése miatt
  • Erre semmiképp se költs karácsony előtt! Erre semmiképp se költs karácsony előtt!

A bejegyzés trackback címe:

https://monorinfo.blog.hu/api/trackback/id/tr7512036685

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

donquijote: monor info jav - indafoto.hu

Keresés

mti.jpg

Magyar Távirati Iroda

         

 

 

Egyéb

Monor. És környéke. Itt érsz el minket: monorinfo@gmail.com
süti beállítások módosítása
Dashboard