MonorInfo

  • Sport
  • Nem Monor
Brutál jó sportcsarnok épül

Brutál jó sportcsarnok épül

Monor város önkormányzata közzétette a Balassi Bálint utcába tervezett új sportcsarnok látványterveit. A létesítményben több mint ezer néző fér majd el.

monori_sportcsarnok1.jpg

Az új épület tervezési folyamata lezárult, elkészültek a kiviteli tervek. Városunk új sportcsarnokát a modern igényeknek megfelelően álmodták meg, hiszen egy ilyen létesítmény ma már nem csupán sportolásra, hanem egyéb rendezvények kiszolgálására is alkalmas kell, hogy legyen. Monoron is így lesz.

Immár nincs messze, hogy az álom valósággá váljon, hiszen az érvényes építési engedélyt is kiadta az illetékes hatóság. Mostantól kezdve csak két dolgon múlik a gyors munka: a képviselő-testületen és az időjáráson.

Monor képviselői várhatóan másfél hét múlva dönthetnek a közbeszerzés kiírásáról, így október végére már azt is tudhatjuk, hogy melyik cég fogja építeni az új arénát. Ha az égiek is a projekt mellé állnak, és az időjárás megfelelő lesz, akkor remények szerint még idén elkezdik a munkálatokat.

A sportcsarnok a Balassi Bálint utcában, az új orvosi rendelő mellett, a Lőcsei utca - Zólyom utca által határolt területen található üres ingatlanon épül majd fel.

(Fotók: monor.hu)

monori_sportcsarnok2.jpg

monori_sportcsarnok3.jpg

monori_sportcsarnok4.jpg

monori_sportcsarnok1.jpg

monori_sportcsarnok5.jpg

komment sport monor sportcsarnok Tovább
Brutál jó sportcsarnok épül Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Januárban gyűjtik a fenyőfákat Üllőn Januárban gyűjtik a fenyőfákat Üllőn
  • Nyugi, a 444 rosszul tudja Nyugi, a 444 rosszul tudja
  • Újra felbukkant a monori lókínzó - VIDEÓ! Újra felbukkant a monori lókínzó - VIDEÓ!
  • Mézes-mázos verseny Üllőn Mézes-mázos verseny Üllőn
  • Öt gól, négy sárga lap Öt gól, négy sárga lap

A bejegyzés trackback címe:

https://monorinfo.blog.hu/api/trackback/id/11743911

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

donquijote: monor info jav - indafoto.hu

Keresés

mti.jpg

Magyar Távirati Iroda

         

 

 

Egyéb

Monor. És környéke. Itt érsz el minket: monorinfo@gmail.com
süti beállítások módosítása
Ajánló