MonorInfo

  • Sport
  • Nem Monor
Öt gól, négy sárga lap

Öt gól, négy sárga lap

dvtk_monor_nb3_meret.jpgBár a 77-ik percben eldőlt a meccs, mégis a győztes gól után nem sokkal öt perc alatt négy kiállítás történt a DVTK II. – Monor SE összecsapáson.

A szép őszi menetelés ellenére végül vereséggel zárta 2016-os évet a Monor SE csapata december 4-én, vasárnap. Az NB III. keleti csoportjának középmezőnyéhez tartozó DVTK II. 3-2-re legyőzte a második helyen álló Monort. Azonban még talán a diósgyőriektől bekapott három góltól is jobban fáj az, hogy a Tiszaújvárosban játszott mérkőzésen három piros lapot is kapott a vendég csapat. Miholics Milánnak (94. perc), Sárközi Szabolcsnak (89. perc) és Urbán Gábornak (93. perc) is távoznia kellett a játéktérről a meccs végét jelző sípszó előtt.

A találkozó feszültségét igazolta a diósgyőriek edzőjének nyilatkozata is, aki úgy reagált: „Amikor az első fordulóban Monoron játszottunk, akkor egy gyenge ifi csapatnak titulált minket a monori stáb és a monori játékosok […] A sikerünk teljesen megérdemelt, remélem most már Monoron is megtanulják a DVTK nevét.”

A Monor SE stábja egyelőre nem tette közzé véleményét a mérkőzéssel kapcsolatban.

nb3_oszitabella.jpg

 

(Fotó: dvtk.eu)

komment sport foci monor diósgyőr nb3 dvtk monor se Tovább
Öt gól, négy sárga lap Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Kigyulladt egy ház Üllőn Kigyulladt egy ház Üllőn
  • Díjazták Monor honlapját Díjazták Monor honlapját
  • Burgonya miatt bűnhődhet Burgonya miatt bűnhődhet
  • Közel ezer éves leletekre bukkantak Közel ezer éves leletekre bukkantak
  • Kiakadt Monor a MÁV lépése miatt Kiakadt Monor a MÁV lépése miatt

A bejegyzés trackback címe:

https://monorinfo.blog.hu/api/trackback/id/tr2312024911

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

donquijote: monor info jav - indafoto.hu

Keresés

mti.jpg

Magyar Távirati Iroda

         

 

 

Egyéb

Monor. És környéke. Itt érsz el minket: monorinfo@gmail.com
süti beállítások módosítása
Dashboard