A monori képviselő-testület szerint ha ingyenes wifi lenne a könyvtárnál, az nem kívánt alakokat vonzana a városközpontba. Ezért egyelőre nem támogatják a vezeték nélküli internetes hálózat kiépítését.
Egyre népszerűbb országszerte az ingyenes wifi biztosítása. Sok étterem, vagy más vendéglátóhely ezzel próbálja komfortosabbá tenni szolgáltatásait. Az ingyenes internetezés lehetősége egyre elterjedtebb az önkormányzatok körében is. A települések akár pályázati pénzből is megvalósíthatnak olyan hálózatbővítést, ami a lakosság életét teszi picit komfortosabbá. Hiszen milyen jól jön néha, ha a buszmegállóban várva, vagy az orvosi rendelőnél várakozva saját költségek nélkül, önkormányzati wifi hálózatra kapcsolódhatunk.
A közterületen biztosított ingyen wifi kérdését Monoron is felvetették, az erről döntő bizottság azt javasolta, hogy kérjenek be vállalkozói ajánlatokat. A képviselő-testületi ülésen viszont már nem jutottak közös nevezőre a helyi döntnökök.
Legyen – ne legyen
Leé Richárd képviselő (FIDESZ-KDNP) szerint az ingyenes internet elérését minden olyan helyszínen biztosítani kellene, ahol általában sok ember tartózkodik. Ezek közé tartozik többek között az autóbusz-, és a vasútállomás. Felhívta a figyelmet arra, hogy a leendő vállalkozóval kötött szerződésben rögzíteni kellene a minimális szolgáltatási színvonalat is. Azonban Darázsi Kálmán alpolgármester (FIDESZ-KDNP) és Balogh Péter (Monori Lokálpatrióta Egylet) elutasította ezt a felvetést. Utóbbiak szerint nem támogatható Leé felvetése, emellett konkrétan jelezték azt is, hogy a könyvtár környékén sem lenne szabad ingyenes wifit biztosítani. Az indoklás így hangzott: „[…] azzal csak azt érnék el, hogy olyan személyek csoportosuljanak a városközpontban, akiket nem szívesen látnak.”
A testület végül elvetette, hogy a városi könyvtár közelében ingyenesen lehessen elérni az önkormányzati internetes hálózatot. Emellett arról is döntést hoztak, hogy további vállalkozói ajánlatokat se kérjenek be a hálózat kiépítésére, hanem várják meg azt, hátha egy szolgáltató ingyenesen is hajlandó ezt a fejlesztést megvalósítani.
(Fotó forrása: videkfigyelo.hu)