Ilyet még nem láttál! Óriásplakátokon üzennek Üllő lakosai a polgármesterüknek, mert a pest megyei városka vezetése nem hajlandó a Sportliget lakóparkban élőkkel tárgyalni. Az önkormányzat hibájából lakásonként 1,3 millió forintot akarnak behajtani a családokon. Utóbbiak erről hallani sem akarnak, ezért keresik folyamatosan a városvezetőt.
Az üllői Sportliget lakóparkban egymást követik a kisebb-nagyobb botrányok, ami állandó feszültséget generál a lakosság és a városvezetés között. Minden probléma alapja egy régóta húzódó ügy, ami azzal kezdődött, hogy a lakópark otthonait építő cég hiteleket vett fel arra, hogy a lakásokat ráköthesse a vízhálózatra. A dörzsölt vállalkozó fizetés nélkül lelépett, a céget pedig felszámolták.
A lelépett vállalkozóért az üllöi önkormányzat vállalt kezességet, így a több százmilliós tartozást mindenképp be akarja hajtani a város, ami családonként 1,3 millió forint lenne. Mindez kb. 270 családot érint, akik felháborodtak azon, hogy miközben ők szerződés szerint tehermentes ingatlant vásároltak, most mégis milliókat akar velük fizettetni a városvezetés.
Az ügy rendezését a Kissné Szabó Katalin által vezetett önkormányzat Szabó Zsoltra, az Üllői Viziközmű-társulat ügyvezetőjére bízta, aki szerződést kötött egy behajtó céggel. A behajtó cég már kopogtat a lakosok ajtaján, hiszen 2016 végéig rendezni kell az óriási tartozást. Az üllői polgármester egy tavalyi lakossági fórumon azt mondta, hogy mindenkinek be kell fizetnie az utolsó fillérig a tartozást. Az elmúlt időszakban azonban már nem kívánnak egyeztetni a lakossággal, ezért kerültek utcára most az óriásplakátok.
A fizetésre kényszerített lakók többek között azon is felháborodnak, hogy a polgármester szerint az önkormányzat és a több százmilliós tartozást behajtani akaró üllői viziközmű-társulat két egymástól független jogi személy. Előbbinek nincs köze utóbbihoz. Az üllőiek ezt nonszensznek tartják, hiszen a társulatot az önkormányzat emberei vezetik.
A lakóparkban élők alapvetően két személyt tesznek felelőssé a kialakult helyzetért. Az önkormányzatot irányító polgármestert és Szabó Zsoltot, aki megbízta az ajtókon kopogtató behajtó céget.
Kissné Szabó Katalin
Kissné Szabó Katalin 2010 óta polgármester függetlenként, de a településen fideszesként tartják számon, ugyanis a kormánypárt támogatásával nyerte el immár másodszor a helyiek támogatását. Munkáját is a képviselő-testület többségét adó fideszes képviselők támogatják.
Szabó Zsolt
Néhány kattintás után bárki kiderítheti, hogy Szabó Zsolt nem csak a Viziközmű-társulatot, hanem az Üllői Városüzemeltető és Fejlesztő Kft.-t is vezeti, tehát jogos a lakóparkban élők azon felvetése, hogy a Társulat az önkormányzat irányítása alatt áll. Szabó Zsolt emellett nem csak itt, hanem a szomszédos településen, Gyömrőn is részt vesz a város irányításában. Ott önkormányzati képviselőként a nemrég adócsalásért elítél, majd a lakosság által újraválasztott Gyenes Levente polgármester támogatója és frakciótársa. Többek között a Településügyi, vagyonkezelő és környezetvédelmi bizottság tagja. Komolyabb keresgélés után azt is bárki megtalálhatja, hogy ugyanez a férfi volt Gyömrőn az önkormányzati tulajdonú Gyömrői Ingatlanfejlesztős és Vagyonkezelő Kft. (IVK Kft.) ügyvezető igazgatója is. A cég csak pár évig létezett, majd eredménytelenség miatt felszámolták.
UPDATE:
Üllő Város Önkormányzata levelet juttatott el hozzánk, amiben kérik a fenti cikk törlését. Véleményünk szerint egyértelműen jeleztük a cikkben az önkormányzat álláspontját is. Ennek ellenére, mindezt nyomatékosítva is, az alábbiakban közöljük az üllői önkormányzat levelében leírtak lényegét:
A cikkekben megjelentekkel ellentétben Üllő Város Önkormányzata és a Sportliget Lakópark Viziközmű-társulat két, egymástól teljes mértékben független jogi személy. Ez a társulati forma sajátos szervezet, a törvény által létrehozott „kényszertagság”, amelynek fő jellemzője, hogy állami, önkormányzati feladatokat képező vízi munkák elvégzésére jön létre és ennek a társulatnak a területileg érdekelt személyek a tagjai, akik éppen a lakóparkban élők, ott ingatlantulajdonnal rendelkező magánszemélyek.
A Sportliget Lakópark Viziközmű-társulat cégkivonata alapján egyértelműen megállapítható, hogy Üllő Város Önkormányzata sem a viziközmű-társulat képviselői között, sem ellenőrző bizottsági bizottsági tagjai között nem szerepel, így sem közvetlen, sem közvetett befolyással nem rendelkezik a Viziközmű-társulatban.
Valótlanul került rögzítésre a sérelmezett cikkekben, hogy
- Üllő Város Önkormányzata az, aki be akarja hajtani a víziközmű társulati érdekeltségi hozzájárulásának összegeit,
- a városvezetés akarja kifizettetni az ingatlantulajdonosokkal az ingatlanokat terhelő tartozásokat,
- Üllő Város Önkormányzatának polgármestere és az általa vezetett önkormányzat volt az, aki Szabó Zsoltra, a társulat jelenlegi ügyvezetőjére bízta a tartozások behajtását,
- a társulatot az önkormányzat emberei vezetik,
figyelemmel arra, hogy
- a hivatkozott jogszabályok szerint Üllő Város Önkormányzata és a Sportliget Lakópark Viziközmű-társulat két teljesen különböző, egymástól független jogi személy;
- a Sportliget Lakópark Viziközmű-társulat járhat el a követelések érvényesítése körében;
- nem Üllő Város Önkormányzata, hanem a társulat taggyűlése választotta meg a jelenlegi ügyvezetőt és a vezető tisztségviselőket, továbbá összeférhetetlenség okán Üllő Város Önkormányzatának egyetlen alkalmazottja, tisztségviselője, valamint ezeknek a közeli hozzátartozója sem lehet a Sportliget Lakópark Viziközmű-társulat az intézőbizottság, valamint az ellenőrző bizottság tagja és elnöke.