A „kis loki” lesz a Monor következő ellenfele az NB III. keleti csoportjának sorsolása szerint. A vasárnap délutáni találkozó fontos meccs lesz mindkét csapat számára.
Városunkban rendezik a Megyei Úszó Csapatbajnokság harmadik fordulóját. A jó eredmények reményében többek között Monor fiatal tehetségei is medencébe ugranak.
Az utolsó utáni mozgósítási szlogeneket süti el a FIDESZ a vasárnapi népszavazás előtt. Pogácsás Tibor államtitkár, korábbi polgármester, illetve a monori Fidelitas is úgy gondolja, hogy az előttünk álló voksolás nagyon komoly súllyal bír.